Hunyadi Járat 2012‒2013

A Hunyadi Járat-program küldetése, hogy a közoktatási intézményekben e történelmi korszakról tanuló diákok számára élővé tegye történelmünk dicsőséges pillanatait, egyúttal pedig a közösen töltött napok nyomán egy életre szóló élménnyel gazdagodjanak a fiatalok.

A „Hunyadi Járat 2013” történelmi kirándulás az Erzsébet-program keretében, a Honvédelmi Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának együttműködésével második ízben valósul meg. 2012-ben a kiránduláson százhetven 16 éves gyermek és nyolcvanhat 12 éves diák vett részt, és közel 1000 kilométeres utazást tettek a nagyszabású rendezvény keretében az emléknap alkalmából.
A 2012-es kirándulásról a gyermekek levelei itt olvashatók.

A program a fentieken túl lehetőséget teremt a szerb‒magyar kapcsolatok szorosabbra fonására, hiszen a diákkiránduláson magyarországi és a Délvidék területéről érkező gyerekek közösen vesznek részt a belgrádi megemlékezésen és programokon.

A „Hunyadi Járat 2013” történelmi kirándulásra idén is 300 diák pályázhatott, akik számára az Erzsébet-program biztosít lehetőséget arra, hogy megismerhessék történelmünk e korszakát és ellátogathassanak a mai Belgrád területén található történelmi csata helyszínére, ezáltal részesei lehessenek az ünnepi megemlékezésnek Belgrádban és Budapesten egyaránt. Az alap- és középfokú közoktatási intézmények az Erzsébet-program keretében pályázatot adhattak be, és az intézményekben tanuló 6. és 10. évfolyamos tanulók csoportos pályamunkákkal pályázhattak a kiránduláson való részvételre.

A Hunyadi Járattal 2013. július 19-én, pénteken a 10. osztályosok indulnak a lakhelyükről Budapestre, majd késő délután érkeznek busszal Belgrádba. Másnap, szombaton, Belgrádból indulva hajókiránduláson megtekintik az Ezüst-tó, Galambóc, Vaskapu, Tabula Traiana látványosságait, valamint Szendrő várát.

Vasárnap helyszíni történelemóra keretében ismerkednek meg Nándorfehérvár várának múltjával, és történelmi játékon vesznek részt, majd megkoszorúzzák az I. világháborús emlékművet, és a Hunyadi emléktáblánál is tiszteletüket teszik. Este Belgrádból Kalocsára érkeznek, csatlakoznak a 6. osztályosokhoz, ahol már déltől kezdve színes programok szórakoztatják a diákokat: sátortábor, sárkányhajóverseny, hadi játékok, bemutatók, tábortűz, korhű táncház.

Az ünnep napján, 2013. július 22-én, hétfőn a teljes diákcsoport együtt indul szárnyashajókkal Budapestre, majd Csepelnél csatlakoznak a budapesti rendezvénysorozatot megnyitó civil és katonai hajós felvonuláshoz. 9:15-kor a gyermekeket szállító hajók kikötnek a Széchenyi téren, ahol a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekara zenél. 10:00-kor katonai köszöntés és díszsortűz fogadja a gyermekeket az MH Tűzszerész és Hadihajós Ezred hajóiról, ahol a tűzoltó hajó „nemzeti színű” függönye „ereszkedik alá”. 10:05-kor menet indul a Várba a Szalag utca–Hunyadi-szobor útvonalon. A Hunyadi-szobornál katonai tiszteletadás mellett zajló koszorúzás után a gyermekek a nándorfehérvári Duna-parton gyűjtött köveket elhelyezik egy kőtartóban.

A fenti programokra 2013. július 22-én 9:15-től várjuk az érdeklődőket, akik megtekinthetik a civil és katonai hajós felvonulást, a Széchenyi téri programot, valamint a koszorúzást a Hunyadi-szobornál.

Ezután zártkörű ünnepi műsor köszönti a gyermekeket a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán, majd a gyermekek csoportja rendhagyó történelemórán és múzeumpedagógiai foglalkozáson vehet részt a Múzeumban.

A Hunyadi Járattal kapcsolatos további információk elérhetőek a http://www.hunyadijarat.hu/ oldalon.