Az Emléknap programjai

2012. július 22.

Budapest


10.00

Nándorfehérvári tanulmányi kirándulásról hazaérkező diákok fogadása

Az Emléknap délelőttjén a Széchenyi István térre háromszáz gyermek érkezik hajókon, akik az Emléknapot megelőzően Belgrádban – az egykori Nándorfehérváron – tanulmányi kiránduláson vettek részt. 

Az ország különböző pontjairól útnak indult diákokat hagyományőrzők műsora és a Központi Katonazenekar térzenéje köszönti a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt.


10.30

Emlékező menet Hunyadi János szobrához

A diákok fogadását követően a nándorfehérvári diadal emlékére ünnepi menet indul a Széchenyi István térről a Hunyadi-szoborhoz. A Lánchídon át vezető emlékező menetet hagyományőrző egyesületek és Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara kíséri. 

A résztvevők útközben a Mathias Rex Hagyományőrző Egyesület és az Egri Históriás kort idéző előadásait tekinthetik meg a Clark Ádám téren és a Hunyadi János úton.


12.00

Megemlékezés és koszorúzás Hunyadi János szobránál

A megemlékezés a nándorfehérvári győzelem emlékét idéző déli harangszóval kezdődik Hunyadi János, a törökverő hős egész alakos szobránál, amely a róla elnevezett út fordulójánál áll.

A megemlékezésen beszédet mond Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter és Mons. Berta Tibor ezredes, pápai káplán, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke.

A megemlékezésen Magyarország Kormányának nevében Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, a Magyar Honvédség nevében Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és a Budavári Önkormányzat nevében Dr. Nagy Gábor Tamás polgármester koszorúz. 

Az ünnepi műsorban közreműködik az Igricek Együttes, akik József Attila: Ősapám című megzenésített versét, valamint a Tavaszi mondóka című népdalfeldolgozásukat adják elő.

Az ünnepség a Magyar Takarodóval ér véget, közreműködik a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár díszelgői, valamint Központi Zenekara.


13.00

Rendhagyó történelemóra a Szentháromság téren

A megemlékezést követően a tanulmányi útról hazaérkezett diákok a Szentháromság téren rendhagyó történelemóra keretében bővíthetik ismereteiket Nándorfehérvár hadkrónikájáról. 

A játékos feladatok során a Zugmann Babtársulat, a Mathias Rex Hagyományőrző Egyesület, valamint jelmezes játékmesterek és zenészek közreműködésével elevenednek fel a nándorfehérvári csata nevezetes pillanatai. Az egyes fordulók előtt jelmezbe bújt színészek – Tapolcsányi András és Balázsi István – mesélik el a diákoknak a nándorfehérvári diadal egyes eseményeinek történetét.

Az ügyességi feladatok végrehajtása alatt korabeli muzsikaszó hallható, a Somos és a Szigony együttesek tagjainak közreműködésében.

A rendhagyó foglalkozás narrátora Zugmann Zoltán színidirektor.